Aki megtizedeli Manci néni tyúkudvarát

Vörös róka

Írta és képek: Nagy Gábor


  Európa leggyakoribb ragadozója. Erdők, ligetek, nagyobb parkok lakója. Szívesen él az emberi települések közelében, ahol megdézsmálja, megtizedeli a baromfiudvar lakóit. Évente, Magyarországon hetvenezer példány is terítékre kerül.


Vörös róka a Sóstói Természetvédelmi Területen                                                   Fotó: Nagy Gábor


  Magyarországon mindenhol előforduló ragadozó. Hímje kan, nősténye szuka. Szőre vörösesbarna, hasán és farka végén fehér, valamint füle hegye és lába vége fekete. Ritka de előfordul, hogy szürke színű, ezt a vadásznyelv szenes rókának hívja. Párzási időszakát koslatásnak nevezzük. Ez január-február környékén zajlik, majd a szuka, közel két hónapos vemhesség után ellik, vakon született, kb. 5 kölyköt. A kicsik felnevelésében mindkét szülő részt vesz. A nevelés kezdeti időszaka a kotorékban zajlik, ez a rókavár, ami a föld alá váj alagutakból áll. Ősszel a fiatal rókáknak el kell hagyni a szülői házat és saját területet kell keresniük. Ilyenkor több kilométerre is elmennek.
  Azért is lehet ennyire elterjedt ragadozó, mert rendkívül nagy alkalmazkodó képességgel rendelkezik. Táplálkozási szokásait tekintve nagyon sokrétű. A dögöktől elkezdve a gyümölcsökig mindent megeszik. Gyakori vendég a szeméttelepeken is. De szívesen meglátogatja a baromfiudvarunkat is. Kedveli a francia konyhát is, így a béka és a csiga is szerepel az étlapon. Ő terjeszti az úgynevezett erdei veszettséget is, aminek megelőzésére Magyarországon a kilencvenes évek elejétől szájon át vakcinázzák őket. Nagyobb előfordulási lehetősége van az apróvadas területeken, itt létszámát erősen korlátozni kell, az illetékes vadászoknak.


Vadászat hajnalban a nádasban


Felhasznált Irodalom: Dr. Heltay István - Vadásziskola - Hubertus
                               J. Toman, J.Felix, K. Hísek - A termésuet képekben - Natura