Magyarország a levegőből

Több százezer légi felvétel hazánkról
Interjú László János és Jászai Balázs fotográfusokkal

Interjú készítő: Nagy Gábor
Képek: www.legifoto.com


  Lassan egy éve, hogy László János fotográfus felkeresett. Azzal az ötlettel állt elő, hogy a blogom bejegyzéseit, egy-egy a Civertan Grafikai Stúdió által készített, több százezres légi felvételével színesítsük. Nagyon nagy megtiszteltetés volt ez az én számomra, hiszen nem túl sok kapcsolattal rendelkeztem kezdő utazási és turisztikai bloggerként. Azóta sok idő telt el és megvalósult, hogy a cikkeimben, a saját és feleségem fotói mellett, olyan felvételeket láthatnak az olvasók, amelyet egy egyszerű turista szemszögéből nem látni. Mára kíváncsivá tett, hogy hogyan is dolgoznak barátaim, hogyan készülnek ezek a nem mindennapi felvételek. Erről kérdeztem Őket:


Somoskő vára a magasból





 Hogyan lesz valakiből légi fotós? 


    Minden kezdet nehéz, így  a Civertan Grafikai Stúdió légi fotózási szakága sem indult könnyen. Az alap tevékenységünket a grafikai munkák tervezését és kivitelezését szerettük volna kiegészíteni a reklámfotózás mellett egy új, akkor még szokatlan madárlátta szemszögből készült képsorozattal, valamint egy zempléni kiállításhoz is szükség volt földi képeket kiegészítő felvételekre. Mindez több, mint 10 éve történt, amikor felvettem a telefont és felhívtam több zempléni üzemet, és vállalkozást, jelezve, hogy arra repülünk és tudunk légi fényképeket készíteni. Nagy meglepetésemre mindenki örült, és megrendelte  a munkánkat. Egyszóval Hegyalja csodálatos tájai felett készültek az első fotók a levegőből.

Hogyan zajlik egy-egy fotózás a levegőben?

     Kezdetben egyedül (László János) készítettem a képeket, majd Jászai Balázs kollégám, barátom a digitális korszak hajnalán átvette tőlem a munka dandárját, és ma már teljes egészében ő felel a légi fotók elkészítéséért. Ha saját magunk, vagy egy befutó megrendelés miatt kijelölünk egy helyszínt, repülési útvonalat, akkor elkészül egy terv, kiegészítjük folyamatosan az azon a területen található műemlékekkel, lehetséges megrendelési helyszínekkel, egészen addig bővítve a helyszíneket, amíg a repülő benzin kitart. Földi képekkel és térképekkel felszerelkezve az időjárást pontosan megfigyelve a repülőgép és a pilóták bérlési idejét tekintetbe véve indulhat a konkrét időpont kitűzése. Vagy levett ajtóval, vagy nyitott ablakon keresztül történik a fotózás, ami nagy sebességnél különösen próbára teszi a légi fotós munkáját.


Budapest látképe este, ahogy csak a madarak látják...



Egy-egy repülés alkalmával hány kép készül, mi a képek sorsa ezután?

     A repülési tervtől és a helyszínektől függ a készített fényképek darabszáma, pár száztól több ezres nagyságrendig terjedhet a fotók darabszáma. Az elkészült légi felvételeket Jászai Balázs „digitális laborjában” szelektáljuk, vágjuk, retusáljuk és szépítjük.

Már több mint ötszázezer légi felvételt készítettetek. mire tudjátok felhasználni?

     A légi felvételek felhasználási területét nehéz leírni, hiszen nap, mint nap egyre újabb területről, szolgáltatási ágból jelentkeznek, és kérnek tőlünk különböző célokra fényképeket. Természetesen a legnagyobb felhasználás a kiadványok közül a nyomtatott sajtó, a könyvkiadás, az illusztráció és a weboldal illusztráció. A partnereink között megtalálhatók régészektől kezdve állami intézményeken át mérnökök, építészek, tankönyv szerkesztők, és külföldi kiadók egyaránt. Dolgozunk önkormányzatoknak, webszerkesztőknek, mezőgazdasági vállalkozóknak, és a turizmus különböző területein.

Magyarország számos természeti, történelmi, néprajzi, építészeti emlékkel rendelkezik. Miben más ezeket a magasból megörökíteni?

     Mint a földről, ugyanúgy  a levegőből is, a tájképeket, a természeti jelenségeket a legnehezebb megörökíteni. A jó képhez hosszas előkészítés, és sok-sok szerencse kell, hogy pont a legmegfelelőbb időjárási viszonyban érkezzünk 1-1 helyszín fölé. A műemlékek esetében más, mivel azokat a földről jól ismerjük, nagyon nagy részüket fényképeztük kívül-belül, különböző korszakokban. A légi fotó plusz lehetőséget kínál-  hogy ebből egy példát említsek - jól megörökíthető 1-1 Történeti Kert esetében a tájépítészet elemeinek és a kastélyépületnek a kapcsolata, melyből egyértelművé válik, hogy hogyan tervezték együtt e két látványosságot. 

Mik a tervek a jövőre nézve? Min dolgoztok mostanában?

       Természetesen folyamatosan repülünk mind megrendelések, mint saját tervek alapján, hiszen szépül, épül, megújul az ország sok tekintetben. Repülés közben gyakran fedezünk fel véletlenül, vagy tudatosan a pontos helyszín ismeretében légi régészeti jeleket, melyek mutatják, hogy a föld alatt milyen múltbéli emlékek maradtak fenn. Természetesen a légirégészeti fotós tevékenységhez is sok repülés és szerencse kell, amivel esetleg, mint amatőr kutatók segíthetjük a profi régészek, és történészek munkáját. Ezt inkább hobbynak nevezném, mivel mi nem vagyunk tanult kutatók. Sokan azt gondolják, hogy az 500.000 légi felvételből álló adatbázis, szinte minden fontos, lényeges dolgot bemutat, a teljesség igényével, ám ez koránt sincs így, még nagyon sok fotóznivalónk van, rengeteg a légi fotós feladat, amit teljesíteni szeretnénk.


Középkori templomrom Zsámbékon
Ha további részletekre vagy kíváncsi, akkor keresd fel a www.legifoto.com oldalt!