Egy állati jó zug

 Börgöndpusztán a Tó soron, van egy hely, ahol kicsik és nagyok is testközelbe kerülhetnek olyan állatokkal, amiket addig csak tévében láthattak. Régóta készültünk már ide, mert szeretjük azokat a helyeket, amiknek jó híre van. Most fél napot töltöttünk el a Fertőzug Állatsimogatóban, de csak pár pillanatnak tűnt. Mi biztos megyünk még.


  Nekünk, mint manapság sok mindenki másnak, nincs lehetőségünk állattartásra. Sok minden a városhoz köti az embert, főleg a kényelem. Székesfehérvár szélén azonban van lehetőség egy kis időre az állatok közelében lenni, ami hatalmas élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 
  Délelőtt nem sokkal nyitás után érkeztünk erre a különleges helyre. Szinte az elsők voltunk aznap. Utánunk még sokan jöttek.  Mindjárt bele is keveredtünk egy hatalmas kameruni juhcsapatba, akik nem titkoltan kaját kunyeráltak. Rövid eligazítást kaptunk, mire figyeljünk az állatok között, és mit merre találunk, majd elkezdtük bejárni a terepet. A juhsimogatás után, a fészerben rágcsálókat és madárféléket néztünk meg. Szarkával vigyázz, mert csíp...




  Aprócska nyuszikák is megbújtak itt anyjuk mellett, biztonságban. Miközben a ketreceikben mókusok rohangáltak fel és alá. Az ajtón és ablakon fecskék cikáztak ki és be, ők is itt raktak fészket. Mire a fészerrel végeztünk a két pónit is kiengedték. Akác a fiamat egyből egy jókora lópuszival köszöntötte.


 Az épület mellett csodás kis baromfiudvar látható. Gyönyörű aranyszínű kakas kukorékol éppen. Pár perc és a semmiből kuruttyolva jön elő a pulyka, nemtetszését fejezve ki, hogy mi itten nézelődünk. Még tollát is az égnek mereszti. A néma kacsa meg csöndben figyeli az eseményeket.



A tisztáson egy őzsutát pillantunk meg, csak úgy heverész az árnyékban, táppal kínáljuk, de kicsit félénk még. Ropi öt éve lakója az állatsimogatónak, de megmaradt tartózkodónak.


  Ropi után meglátogattuk a csacsit is, aki karámjának korlátjai között figyeli, ki visz neki végre valami finomat, de ennek hangot csak ritkán ad. Rendes, mert ő is engedi a simogatást cserébe. Bár el is kéri az adagját rendesen.



 Utána bemerészkedtünk az udvarba, ahol különleges madarak laknak. Csodálatos színes tollazatuk elkápráztatja az embert. 



 Utána néztünk még pávát és kendermagos kakast, gyöngytyúkot, libát és kacsát. Simogattunk nyuszit és tengerimalacot, lámát és alpakát, meg pónit is. Szinte elmondani is nehéz, mennyi inger éri az embert.





 Egy ideje, bizonyos helyek értékét nem magam mérem. Tizennégy hónapos fiam megteszi helyettem. Bár az elején a lópusziért nem feltétlen volt oda. Az Ő reakcióját, érzéseit, arckifejezéseit figyelem. Órákon keresztül felhőtlenül hol szórakozott, hol csodálkozott, hol kacagott. Azt hiszem értékelte a helyet, amikor mondtam neki, hogy indulunk haza. A kerítésbe kapaszkodva, hangosan adta tudtomra, hogy Ő még maradna. Azt hihette, hogy a tévéből ismert Napfény Farmon vagyunk, nem akart hazamenni.
 Még hogy Fehérváron nincs állatkert. Dehogynem. Pici ugyan, de interaktív, szuper aktív. Nincs betondzsungel. Csak egy kis hely van Börgöndön, csak felhőtlen szórakozás. Vigyázat egész napos program!










FERTŐZUG ÁLLATSIMOGATÓ: 

8019 BÖRGÖNDPUSZTA, TÓ SOR
NYITVA: KEDD-VASÁRNAP 9-18 ÓRÁIG
BELÉPŐ: 500 FT/FŐ 2 ÉV FELETT

Állataink:
Alpaka: Hozé és Áfonya
Welsh póni: Vezér
Shetlandi póni: Elza, Akác és Frutti
Szamár: Csenge
Őzike: Ropi
Kameruni, racka és merino juhok
Szánentáli, alpesi és núbiai kecskék
Ormányos medvék
Vadászgörények
Nyulak, tengeri malacok, deguk, csincsillák, mókusok
Ezüst, arany, gyémánt, nyerges és király fácánok
Papagájok, mátyás madár, dolmányos varjú, szarka
Selyem tyúk, gyöngytyúk, erdélyi kopasz nyakú, sávos plymouth
Indiai futókacsa, némakacsa (pézsmaréce)
Pulykák, Libák
Teknősök
és a berepülő, bemászó, bekúszó vadonélő állatok...



Írta és képek: Nagy Gábor és Nagy Gáborné Katalin